26-27. nap II.4-5. augusztus 6-7. Nagyoroszi - Balassagyarmat - Csesztve - Budapest
- Részletek
- 2014. április 01.
Frissen lépdelünk az országút padkáján. Kevés az autó.
Csendes a táj, csak a szárcsák cserregnek a kicsiny tó körül.
Feszület, s tovább vakolatfülkében Mária szobor búcsús helyet jelez.
Patak temploma dombon áll, mályvarózsák virítanak az oldalában.
A nyolcórás misére érünk. Körbevesz az orgonaszó.
A falu felébredt már. Él, zajong, siet.
Öreg kőhídon kopácsolnak a kőművesek.
Kérdő tekintettel mérik végig a zsákos zarándokokat.
Majd egyszer talán itt is köszöntik őket,
mint a Szent Jakab úton Spanyolországban.
Buen Camino – Ave Maria – mondom magamnak,
majd a GPS-t követve gazos ösvényre térünk.
Zsákutcába jutunk, végül találunk egy földutat.
A szerkezet szerint jó felé tartunk.
Napraforgótáblába érünk, amikor elfogy az út.
Az irányunk jó, így a sorok között megyünk tovább.
Bizakodunk, hogy hamarosan kiérünk a mezei útra.
A bőven hulló májusi eső jót tett a termésnek.
Nehéz kalászok bókolnak a magas szárakon.
Összeboruló tányérjaik arcunkba érnek,
csillószőrök tapadnak a bőrünkre.
A tábla szélén út helyett parlagfűtenger fogad.
Olyan magas, mint a napraforgó, csak sűrűbb.
A botommal török utat az agresszív gyomerdőben.
Pollenfelhőben vergődünk méterről méterre.
Hálát adok az égnek, hogy nem vagyok allergiás.
Végül kiérünk a földútra. Hallani az országút zaját is.
De nem vezet arra út és nem vállalunk még egy napraforgóst.
Megyünk hát a göcsörtös, repedezett szántószegélyen,
a GSP által jelzett helyen, nagy, nehéz kerülőt téve.
Nem tudok jó szívvel gondolni a zarándokút számítógép mellett ülő nyomvonalrajzolójára.
A ritkás akácerdősávok alatt szemétkupacok.
Egyetlen árnyat adó facsoport áll a mezőben.
Behúzódunk alá, de hamar menekülünk a szúnyoginvázióból.
Csípések sokasága égetve viszket a bőrömön.
Ráz a hideg, hányinger kerülget a forróságban.
Az országút elágazásához érünk. Olvad az aszfalt.
Beleragad a bakancsunk. Az út mentén építők dolgoznak.
Dévaj megjegyzésekkel kísérnek, míg eltűnünk az akácosban.
Idegen növény, sokat tűr és sok haszna van, de árnyat nem ad.
Levelei élükre fordulnak a napsütésben. Így védekeznek.
Nekik jó, de a vándornak szenvedés a forróságban.
Az út fehér homokja is sugározza a meleget.
Vánszorogva érünk Csesztvére.
Kiszáradt patak felett fahíd vezet a bolthoz.
Kedves, életvidám asszony fogad.
Bevizezzük ingünket és jószóval kísérten
lerogyunk az árnyas turistapihenő padjára.
Szügy felé vezetne a zarándokút, de ott nem kaptunk szállást,
így Balassagyarmatra felé tartunk a kora délutáni tikkadt hőségben.
Az út közelében tófürdő. Megállunk, megpihenünk, úszunk.
Alig hoz felfrissülést a langyos víz. Ragad a bőrünk az iszaptól.
A parton kevés az árnyék, a fű kopott, áporodott a levegő.
A strandolókat egy iszákos alak kínálgatja fehérborral.
Forog a gyomrom a langyos, sárga nedű láttán.
Nagyon más világ, mint a zarándoklás.
Lehangoltan érünk Gyarmatra. A belvárosban útépítés folyik.
Zaj, por és dugók fogadnak. A szállásunk tetőterében 50 fok.
A szobákba még este nyolckor is tűz be a nap. A másnapi szállás bizonytalan.
Hiába próbálok telefonálni, hívásom nem fogadják. Vége az erőmnek.
Ne keress zarándokutat ott, ahol nincs - gondolom és megszületik a döntés.
Nem megyek tovább. Most nem. Most nem tudok.
Nem húz, nem vonz semmi. Nem küld az Úr.
A lelkemből fogyott el az erő nem a lábaimból.
Társaim sem bíztatnak, hogy folytassuk.
Szívem megkönnyebbült sóhajtásukat hallja.
Jó megbékélni az álomtalan éj után a reggeli misén.
Csesztvére autózunk. Ráérősen megnézzük a Madách kúriát
és az igényes, új múzeumot. Belehallgatunk az Ember tragédiájába.
Felkeressük a kántort, aki komótosan előbaktat szép falusi házából.
Felsétálunk a dombra az Árpád kori templomhoz.
A délceg öregúr hosszan beszél, élete a hely, összeszövődött vele.
Őrző ő, a magyar múlt egy szeletének megtartója, továbbadója.
Béke, harmónia hullámzik a szívemben az ezeréves falak között.
Állnak még tornyok, zengnek még harangok és vannak még,
kik vigyázzák a mécsvilágot, miből fellobbanhat a tűz a nemzetben.
Nem sietünk végre, elhagytuk a Mária utat. Megbékéltünk.
Paradox, hiszen épp a zarándokúton kellene megélni a meglassúdást,
megtapasztalni a szemlélődő megnyugvást, felfelé tekinteni,
elmerülni a múlt emlékeiben, átelmélkedni sorsunk.
De a Mária úton kevésszer adatott meg mindez nekem.
Feszültség, jelkeresés és eltévedések félelme szövi át az Utat.
Kiaszott, sivár tájon némán autózunk Budapest felé. Idegen az autópálya, a város. Régen gyerekkorom nyaralásai után éreztem ezt, amikor az erdőből, tópartról visszatértünk a nagyvárosba. Próbálom elhitetni magammal, hogy jól van ez így, de tudom, hogy mégsem. Vívódom, kattog agyamban a sok érv, hogy miért ne folytassam az utat. Nincs közbiztonság Kelet-Magyarországon. Nem lesznek gyalogostársak Erdélyben. Nem akarok egyedül pásztorkutyák közé kerülni román vidékeken. Bizonytalan a jelzés, bizonytalan a GPS útvonal is, Nem kellene eltévedni a medvés vidékeken a nagyhegyekben. Az erdélyiek nem segítenek a szervezésben, hiába ígérték. A Mária út nem zarándokút, csak kegyhelyek vannak. Spirituális turistaút – írják a weboldalon. Lesz majd egyszer, talán. Ma csoportosan járható csak. Magányosan csak a kalandorok indulnak el. Idézi emlékem Szabó Tamás szavait. Szegény Ildikó, vajon ő is kalandor? Az első nő, ki egyedül ment el gyalogszerrel a Budapestről Somlyóra.
Este az otthon biztonságában megszületik a megoldás. Kerékpárral fogom végigjárni a Mária utat Csíksomlyóig. Fiam is örül az ötletnek. Szívesen átkerekezne a Mártán. Másnap felülök a lányom kerékpárjára és keserűen tapasztalom, hogy nem bírom a meredek hegymenetet. Nem fog ez menni, add fel, hagy abba, ez nem a te Utad - zakatolnak a fejemben a sötét gondolatok. Lógó orral érkezem haza. Dávid fiam bíztatni kezd. A legmeredekebb utcán indultál. Nem olyan nehéz a felfelé menet. Hamar bele lehet jönni! Gyere utánam, mondja és már hozza is a bringás sisakját. Elindulunk a Budai hegyekbe, enyhébb lejtésű utcákon. Tényleg nem olyan lehetetlen. Másnap felkerekezünk a Normafához. Túlélhető – látom be. Hát akkor rajta, vágjunk bele – vasárnap Szécsényben alszunk, onnan indulunk tovább Szentkútra.