TÁJMŰHELY

26-27. nap II.4-5. augusztus 6-7. Nagyoroszi - Balassagyarmat - Csesztve - Budapest

 

patak_img_2194_resize
patak_img_2208_resize
patak_img_2213_resize
patak_img_2225_resize
patak_csesztve_kozott_img_2228_resize
patak_csesztve_kozott_img_2235_resize
csesztve_img_2239_resize
balassagyarmat_img_2247_resize
balassagyarmat_img_2249_resize
csesztve_img_2260_resize
csesztve_img_2264_resize
csesztve_img_2269_resize
csesztve_img_2274_resize
csesztve_img_2278_resize
csesztve_img_2268_resize

Frissen lépdelünk az országút padkáján. Kevés az autó.

Csendes a táj, csak a szárcsák cserregnek a kicsiny tó körül.

Feszület, s tovább vakolatfülkében Mária szobor búcsús helyet jelez.

Patak temploma dombon áll, mályvarózsák virítanak az oldalában.

A nyolcórás misére érünk. Körbevesz az orgonaszó.

A falu felébredt már. Él, zajong, siet.

Öreg kőhídon kopácsolnak a kőművesek.

Kérdő tekintettel mérik végig a zsákos zarándokokat.

Majd egyszer talán itt is köszöntik őket,

mint a Szent Jakab úton Spanyolországban.

Buen Camino – Ave Maria – mondom magamnak,

majd a GPS-t követve gazos ösvényre térünk.

Zsákutcába jutunk, végül találunk egy földutat.

A szerkezet szerint jó felé tartunk.

Napraforgótáblába érünk, amikor elfogy az út.

Az irányunk jó, így a sorok között megyünk tovább.

Bizakodunk, hogy hamarosan kiérünk a mezei útra.

A bőven hulló májusi eső jót tett a termésnek.

Nehéz kalászok bókolnak a magas szárakon.

Összeboruló tányérjaik arcunkba érnek,

csillószőrök tapadnak a bőrünkre.

A tábla szélén út helyett parlagfűtenger fogad.

Olyan magas, mint a napraforgó, csak sűrűbb.

A botommal török utat az agresszív gyomerdőben.

Pollenfelhőben vergődünk méterről méterre.

Hálát adok az égnek, hogy nem vagyok allergiás.

Végül kiérünk a földútra. Hallani az országút zaját is.

De nem vezet arra út és nem vállalunk még egy napraforgóst.

Megyünk hát a göcsörtös, repedezett szántószegélyen,

a GSP által jelzett helyen, nagy, nehéz kerülőt téve.

Nem tudok jó szívvel gondolni a zarándokút számítógép mellett ülő nyomvonalrajzolójára.

 

A ritkás akácerdősávok alatt szemétkupacok.

Egyetlen árnyat adó facsoport áll a mezőben.

Behúzódunk alá, de hamar menekülünk a szúnyoginvázióból.

Csípések sokasága égetve viszket a bőrömön.

Ráz a hideg, hányinger kerülget a forróságban.

Az országút elágazásához érünk. Olvad az aszfalt.

Beleragad a bakancsunk. Az út mentén építők dolgoznak.

Dévaj megjegyzésekkel kísérnek, míg eltűnünk az akácosban.

Idegen növény, sokat tűr és sok haszna van, de árnyat nem ad.

Levelei élükre fordulnak a napsütésben. Így védekeznek.

Nekik jó, de a vándornak szenvedés a forróságban.

Az út fehér homokja is sugározza a meleget.

Vánszorogva érünk Csesztvére.

Kiszáradt patak felett fahíd vezet a bolthoz.

Kedves, életvidám asszony fogad.

Bevizezzük ingünket és jószóval kísérten

lerogyunk az árnyas turistapihenő padjára.

 

Szügy felé vezetne a zarándokút, de ott nem kaptunk szállást,

így Balassagyarmatra felé tartunk a kora délutáni tikkadt hőségben.

Az út közelében tófürdő. Megállunk, megpihenünk, úszunk.

Alig hoz felfrissülést a langyos víz. Ragad a bőrünk az iszaptól.

A parton kevés az árnyék, a fű kopott, áporodott a levegő.

A strandolókat egy iszákos alak kínálgatja fehérborral.

Forog a gyomrom a langyos, sárga nedű láttán.

Nagyon más világ, mint a zarándoklás.

 

Lehangoltan érünk Gyarmatra. A belvárosban útépítés folyik.

Zaj, por és dugók fogadnak. A szállásunk tetőterében 50 fok.

A szobákba még este nyolckor is tűz be a nap. A másnapi szállás bizonytalan.

Hiába próbálok telefonálni, hívásom nem fogadják. Vége az erőmnek.

Ne keress zarándokutat ott, ahol nincs - gondolom és megszületik a döntés.

Nem megyek tovább. Most nem. Most nem tudok.

Nem húz, nem vonz semmi. Nem küld az Úr.

A lelkemből fogyott el az erő nem a lábaimból.

Társaim sem bíztatnak, hogy folytassuk.

Szívem megkönnyebbült sóhajtásukat hallja.

 

Jó megbékélni az álomtalan éj után a reggeli misén.

Csesztvére autózunk. Ráérősen megnézzük a Madách kúriát

és az igényes, új múzeumot. Belehallgatunk az Ember tragédiájába.

Felkeressük a kántort, aki komótosan előbaktat szép falusi házából.

Felsétálunk a dombra az Árpád kori templomhoz.

A délceg öregúr hosszan beszél, élete a hely, összeszövődött vele.

Őrző ő, a magyar múlt egy szeletének megtartója, továbbadója.

Béke, harmónia hullámzik a szívemben az ezeréves falak között.

Állnak még tornyok, zengnek még harangok és vannak még,

kik vigyázzák a mécsvilágot, miből fellobbanhat a tűz a nemzetben.

 

Nem sietünk végre, elhagytuk a Mária utat. Megbékéltünk.

Paradox, hiszen épp a zarándokúton kellene megélni a meglassúdást,

megtapasztalni a szemlélődő megnyugvást, felfelé tekinteni,

elmerülni a múlt emlékeiben, átelmélkedni sorsunk.

De a Mária úton kevésszer adatott meg mindez nekem.

Feszültség, jelkeresés és eltévedések félelme szövi át az Utat.

 

Kiaszott, sivár tájon némán autózunk Budapest felé. Idegen az autópálya, a város. Régen gyerekkorom nyaralásai után éreztem ezt, amikor az erdőből, tópartról visszatértünk a nagyvárosba. Próbálom elhitetni magammal, hogy jól van ez így, de tudom, hogy mégsem. Vívódom, kattog agyamban a sok érv, hogy miért ne folytassam az utat. Nincs közbiztonság Kelet-Magyarországon. Nem lesznek gyalogostársak Erdélyben. Nem akarok egyedül pásztorkutyák közé kerülni román vidékeken. Bizonytalan a jelzés, bizonytalan a GPS útvonal is, Nem kellene eltévedni a medvés vidékeken a nagyhegyekben. Az erdélyiek nem segítenek a szervezésben, hiába ígérték. A Mária út nem zarándokút, csak kegyhelyek vannak. Spirituális turistaút – írják a weboldalon. Lesz majd egyszer, talán. Ma csoportosan járható csak. Magányosan csak a kalandorok indulnak el. Idézi emlékem Szabó Tamás szavait. Szegény Ildikó, vajon ő is kalandor? Az első nő, ki egyedül ment el gyalogszerrel a Budapestről Somlyóra.

Este az otthon biztonságában megszületik a megoldás. Kerékpárral fogom végigjárni a Mária utat Csíksomlyóig. Fiam is örül az ötletnek. Szívesen átkerekezne a Mártán. Másnap felülök a lányom kerékpárjára és keserűen tapasztalom, hogy nem bírom a meredek hegymenetet. Nem fog ez menni, add fel, hagy abba, ez nem a te Utad - zakatolnak a fejemben a sötét gondolatok. Lógó orral érkezem haza. Dávid fiam bíztatni kezd. A legmeredekebb utcán indultál. Nem olyan nehéz a felfelé menet. Hamar bele lehet jönni! Gyere utánam, mondja és már hozza is a bringás sisakját. Elindulunk a Budai hegyekbe, enyhébb lejtésű utcákon. Tényleg nem olyan lehetetlen. Másnap felkerekezünk a Normafához. Túlélhető – látom be. Hát akkor rajta, vágjunk bele – vasárnap Szécsényben alszunk, onnan indulunk tovább Szentkútra.