24. nap II.2. augusztus 4. Márianosztra - Kemence
- Részletek
- 2014. március 30.
A Caminon nem éltem meg 40 fokos hőséget.
Most Magyarországon kijut belőle. Ezt is meg kell tapasztalni.
A sekrestye nyitva, imádkozom a hűs templomban.
Az egykori kolostorudvart már süti a nap, őrök érkeznek a reggeli váltásra.
Sietősen útra kelek, de az első kapu zárva a börtön oldalában.
Börtön a Pálos kolostorban, Miasszonyunk kegyhelyén.
A kommunizmus torz, inverz világának látlelete.
A politikai foglyok egykori fogdája. A 20. századi Kufstein.
Nagyapáink, apáink rémálma, a szellem és lélek vesztőhelye.
Hallom a kegyetlen diktárorok pusztulást hozó kaján röhögését.
Nézem az igényesen felújított kolostorteret, s átsüt a régi lélek.
Elpusztíthatatlan. A pokol nem lesz úr a Menny fölött.
Végre találok valakit, aki kinyitja a kaput.
A Mária Út a legcsúnyább oldaludvarokon visz át.
Már indulásnál időt vesztettem. Dohogok.
Mit gondolt vajon, aki ezt a borzalmat kitalálta?
A Camino csodás reggeleire gondolok,
a gyönyörű házakra, az ápolt vidékekre.
A börtöntemetőhöz érek.
Ott már nyugalom és rendezettség honol.
Csillapodik felháborodásom.
Tudatosul, hogy a pusztában járok.
Meg kell tapasztalni, a mélységet, a sötétséget is.
A Börzsöny erdei utjain árnyas erdőben visz tovább az út,
Még nincs hőség, de nehéz a járás a túraszandálban.
Sok a gyökér, görgetegkő a lejtős ösvényeken.
Bakancsot kellett volna húzni, de már késő bánat.
Sok a jelzés, turistautat, zarándokutat jelöl.
Nem tévedek el, de lassabban haladok, mint terveztem.
A tájékoztatótáblák idő és távolság jelzései megbízhatatlanok.
Hegy-völgymenet váltakozik egész nap.
A bokám fárad, nincs tartása a szandálnak.
A talpamon vízhólyagok nőttek. Dörzsöli őket a por.
Egy-egy erdei ház, kisvonat állomás, forrás,
menedékház akad utamba, de sehol egy lélek.
Csak a szúnyogok és a legyek döngenek körülöttem.
A János forrás után elfogy az út, pedig a GPS-t követem.
Földre hullott gallyak között botorkálok sokáig.
A délidőben tűz a nap, átsüt a lombokon, felmelegíti az erdőt.
A börzsönyi kisvasút felhagyott pályáján, korhadó talpfákon egyensúlyozom.
Fáj a talpam. A talpfák segítenek, ott kisebb felület nyomódik.
Kemence határában panzió, hangulattalan hely.
Meg sem állok, jó lenne már megérkezni.
De hosszú még az utolsó szakasz az aszfalton.
Mindenhonnan süt a hőség, árnyék nincs.
Csábít a strand, de lebeszélem magam a fürdőzésről.
A zarándokút nem erről szól, gondolom és hősiesen lépdelek tovább.
A szállás a plébánián, a falu másik szélén van.
Egy kávézóban bevizezem az ingem és erőt merítek az utolsó méterekhez.
Reszketeg végkimerülten érkezem megint.
A férjem nagy fa árnyékában a kertben olvas békésen.
A szállás egyszerű, süt be a délutáni nap a szobába.
A zuhany alól a templom hűsébe menekülök.
A plébános atya kedvesen fogad, a faluról beszél.
Lelkes, energikus, nyitott pap. Mégsem optimista.
Látja, hogy szivárognak el a fiatalok a faluból.
Pedig Kemence üdülőhely, sokan jönnek a Börzsönybe.
De ez kevés a megélhetéshez a többségnek.
A kevés szálláshely sem hoz sok hasznot.
Többet nem bír el a táj. Mi lesz veletek erdei falvak?
Pusztulásra ítéltettetek? Sötét gondolatok kavarognak fejemben.
Lassan leszáll az este, enyhül a forróság a kertben.
Férjem hazatér, fiam és barátnőm érkeznek.
Halkan beszélgetve száll ránk az est a kertben.
A szobában is hűsebb lesz, korán nyugovóra térünk.
De előjönnek a fal zugaiban megbújt szúnyogok.
Sokáig zúgnak köröttünk, szívják a vérünket.
Alig alszom, kimerülten ébredek.
