TÁJMŰHELY

16. nap 2013. június 3. Zirc - Csatka

bakony_kardosret_utan_img_1328_resize
bakonyoszlop_img_1334_resize
csesznek_img_1329_resize
img_1330_resize
koromla_img_1347_resize
koromla_img_1351_resize
koromla_img_1343_resize
koromla_img_1357_resize
koromla_img_1359_resize
csatka_img_1385_resize
csatka_img_1389_resize
csatka_img_1395_resize
csatka_img_1374_resize
csatka_img_1376_resize
csatka_img_1387_resize
csatka_img_1396_resize

Az országutat, majd az erdőben a turistajelzéseket követjük.

Megbízható útitárs az új Bakony térkép. Folyvást böngésszük.

Figyelmesen járunk és nem tévedünk el.

A Mária Út jele is felbukkan olykor.

Imáról, elmélyedésről már nem is álmodozom.

De szép a tölgyes szálerdeje a borongós ég alatt is.

Csendesek a madarak, nem hallani tavaszi örömdalukat.

Lépéseink neszét is elnyeli a sáros út.

Puha, hangtalan a járás a néma, öles törzsek között.

A közelben felveri a csendet a vaddisznócsörtetés.

A mélyebb gödrösökben járnak.

Nem bánom, hogy nem vagyok egyedül.

Az út dombra emelkedik, megnyílnak a táj távlatai.

Haragoszölden nyúlnak el a Bakony hátságai a szürke ég alatt.

Kaszálók zöld csíkja és vetések barna folyama hullámzik a domborulatokon,

s a Cseszneki vár tömbje ékesíti a láthatár lágy hajlatát.

Lejtmenetben templomtorony szürke sisakja bukkan fel a fák mögött.

Elérjük Bakonyoszlopot, ahol harmadik társunk vár ránk.

Most ketten mennek elöl, mutatják az utat.

Végre elmondok egy rózsafűzért eltévedés nélkül.

Igaz az út elfogy olykor és magassásosban gázolunk, de jó irányba tartunk.

Reménykedem, hogy nem lépek kismalacra.

Túljutunk a völgyön és megleljük az ösvényt megint.

Öreg templom romjai előtt villámsújtotta fa, alatta kereszt.

Az elmúlás erős szárnyai csapkodnak a néma táj felett.

A közelben tanya, udvarán fekete lovak legelnek karámban.

Patájuk körül hosszú fekete szőr lengedez, a földet söpri.

Mélabús, szelíd apátiával néznek ránk.

Közeledünk Csatkához. Az utolsó szakasz már aszfalton halad.

Merevednek az izmaink. Fáradt csüggedés kísért.

Nehezen telnek az utolsó kilométerek. Sötétedik az ég megint.

Nem érzem a hely szellemét, víziszonyom van.

Szeretnék megérkezni az újabb felhőszakadás előtt.

Lelkem is fásult, tompa üresség terjeng csak bennem.

S belekondul a semmibe a kegyhely kicsiny harangjának érces hangja.

Megtelik a völgy kegyelemmel, az érkező szelíden alámerül benne.

Kápolnák, keresztek, oltárok, kálváriák a Szentkút körül,

a hálaadás ezernyi esendő és míves jele a természet alkotta arénában.

Kedves házaspár fogad; emberség, tisztes felelősség sugárzik belőlük.

Az egyszerű szálláson fűtött szoba, étel, s ital várja a zarándokokat.

Jó ide megérkezni, jó szót váltani a házigazdákkal.

Befogadó, nyílt tekintetük tele józan reménnyel.

Találkozás. Szelíden megérinti a szíved, s feltöltekezel.

Más úgysem számít, csak a lélekajándékok.

Ha ez nem volna mivégre forogna a Föld?