10. nap. 2013. május 28. Sárvár - Celldömölk
- Részletek
- 2014. március 17.
A Szent László templomban mormoljuk el reggeli imánkat.
Körbejárjuk a Nádasdy várat öles platánok üde lombsátra alatt.
Szemben az arborétum csalogatja az arra járókat.
Betérünk és körbevesz a májusi természet kibontakozásának teljes pompája.
Derűsen indulunk Celldömölk felé.
Az ősfák mögött megbúvó kertvárosi templom előtt
míves Mária szobor bocsát utunkra.
A dombtetőn pipacsmező fogad.
Tétován keressük az útjelzést a főút kereszteződésében.
Nem leljük. Az aszfalt mellett lépdelünk,
majd behúzódunk az erdőbe, de a térkép vízfolyást jelöl.
Favágókat kérdezünk, hogy van híd. Útbaigazítanak.
Pompás rétek mellett visz utunk, majd ismét dombtetőre ér.
Gyönyörű kálvária áll a neogót kápolna körül. Sitke felett állunk.
A falu lágyan olvad bele a dombos tájba.
Nemes arányú temploma, mint kotlós őrködik felette.
A láthatáron még haloványan ott lebeg az esőáztatta föld száradó párája.
Pocsolyákat kerülgetünk a Sághegy felé vezető a földúton.
A síkságból kiemelkedő tanúhegy mutatja az irányt.
Mesteri ódon Árpád kori templomának kertjében
megpihenünk, elköltjük szerény ebédünket.
A templombelsőt csak a kulcslyukon át kémleljük.
Mária út oszlopon zsoltárrészlet tanítja a zarándokokat:
„Boldog ember,
ami nem indul a gonoszok tanácsa nyomán,
aki nem jár a bűnösök útján,
és nem vegyül a gúnyt űzők közé„
Útravaló gondolatok.
Okosabb, méltóbb, mint a piktogrammok.
De jó lenne felismerni mindig az angyalbőrbe öltözött gonoszt!
Nekivágunk a Sághegynek.
Jóllakott tehéncsorda legeli a mező kövér füvét a lejtő aljában.
Az út szőlők és présházak között visz a vulkán kráteréhez.
Magasan jár a nap a verőfényes kora délutánban.
Bogarak zümmögése hallik a lepkék röpte között.
Lassulnak a lépteink a kaptatón és izzadság csorog a hátunkon.
Hamar kiürülnek a kulacsaink.
Már-már bánjuk, hogy a hegyi utat választottuk,
mikor egy öreg fáról piros cseresznyék nevetnek ránk.
Az alsó ágakat már megdézsmálták az előttünk járók,
kapaszkodva szerzünk néhány szemet a felsőbb ágakról.
Mohón habzsoljuk a lédús, édes gyümölcsöt.
Érzem szétáradni az életerőt sejtjeimben.
A szőlők felett lila virágözön borítja a hegyoldalt a kráter körül.
Felértünk a tetőre. A hegyet bazaltbánya csonkolta.
A szabdalt kráter felett Trianoni kereszt magasodik.
1934-ben állították óriás, szomorú mementóként,
hatalmas, fájdalmas felkiáltójelként.
Hallgatagon indulunk lefelé a meredek lépcsőkön.
Minden lépés egy nyilallás a térdemben.
Aztán ennek is vége lesz.
A Sághegy fogadó zárva,
Szomjasan, fáradtam baktatunk tovább.
Nyaralók között visz az út a síkra és
egyenes országutak mentén érünk Celldömölkre.
Már nem érzünk fáradtságot.
A nyugati nap megvilágítja a kegytemplomot,
előtte tündöklik a tér, a bronz Mária szobor.
Kimondhatatlan öröm árad szét a lelkünkben.
A Bencés kolostorból lett zarándokszálló mélysárga épületében is
bőven árad az esti nap fénye az öreg folyosókon.
Beszűrődik a templomba is az esti misén.
A plébános atya örömmel fogad.
Cursillós találkozóra invitál.
Bensőséges, szeretetteljes beszélgetést zár az imaóra.
Pirosra égett arcunk derűje belülről sugárzik.