TÁJMŰHELY

10. nap. 2013. május 28. Sárvár - Celldömölk

sarvar_img_0919_resize
sarvar_img_0922_resize
sarvar_img_0931_resize
sarvar_img_0937_resize
sarvar_img_0971_resize
sarvar_img_0972_resize
sarvar_img_0974_resize
sitke_img_0983_resize
sitke_img_0987_resize
sitke_img_0990_resize
sitke_img_0994_resize
sitke_img_0999_resize
sitke_img_1001_resize
sitke_img_1005_resize
mesteri_img_1010_resize
saghegy_img_1019_resize
saghegy_img_1023_resize
saghegy_img_1026_resize
saghegy_img_1031_resize
saghegy_img_1035_resize
celldomolk_img_1041_resize
celldomolk_img_1046_resize
celldomolk_img_1048_resize
celldomolk_img_1052_resize
celldomolk_img_1112_resize
celldomolk_img_1114_resize

A Szent László templomban mormoljuk el reggeli imánkat.

Körbejárjuk a Nádasdy várat öles platánok üde lombsátra alatt.

Szemben az arborétum csalogatja az arra járókat.

Betérünk és körbevesz a májusi természet kibontakozásának teljes pompája.

Derűsen indulunk Celldömölk felé.

Az ősfák mögött megbúvó kertvárosi templom előtt

míves Mária szobor bocsát utunkra.

A dombtetőn pipacsmező fogad.

Tétován keressük az útjelzést a főút kereszteződésében.

Nem leljük. Az aszfalt mellett lépdelünk,

majd behúzódunk az erdőbe, de a térkép vízfolyást jelöl.

Favágókat kérdezünk, hogy van híd. Útbaigazítanak.

Pompás rétek mellett visz utunk, majd ismét dombtetőre ér.

Gyönyörű kálvária áll a neogót kápolna körül. Sitke felett állunk.

A falu lágyan olvad bele a dombos tájba.

Nemes arányú temploma, mint kotlós őrködik felette.

A láthatáron még haloványan ott lebeg az esőáztatta föld száradó párája.

Pocsolyákat kerülgetünk a Sághegy felé vezető a földúton.

A síkságból kiemelkedő tanúhegy mutatja az irányt.

Mesteri ódon Árpád kori templomának kertjében

megpihenünk, elköltjük szerény ebédünket.

A templombelsőt csak a kulcslyukon át kémleljük.

Mária út oszlopon zsoltárrészlet tanítja a zarándokokat:

„Boldog ember,

ami nem indul a gonoszok tanácsa nyomán,

aki nem jár a bűnösök útján,

és nem vegyül a gúnyt űzők közé„

Útravaló gondolatok.

Okosabb, méltóbb, mint a piktogrammok.

De jó lenne felismerni mindig az angyalbőrbe öltözött gonoszt!

Nekivágunk a Sághegynek.

Jóllakott tehéncsorda legeli a mező kövér füvét a lejtő aljában.

Az út szőlők és présházak között visz a vulkán kráteréhez.

Magasan jár a nap a verőfényes kora délutánban.

Bogarak zümmögése hallik a lepkék röpte között.

Lassulnak a lépteink a kaptatón és izzadság csorog a hátunkon.

Hamar kiürülnek a kulacsaink.

Már-már bánjuk, hogy a hegyi utat választottuk,

mikor egy öreg fáról piros cseresznyék nevetnek ránk.

Az alsó ágakat már megdézsmálták az előttünk járók,

kapaszkodva szerzünk néhány szemet a felsőbb ágakról.

Mohón habzsoljuk a lédús, édes gyümölcsöt.

Érzem szétáradni az életerőt sejtjeimben.

A szőlők felett lila virágözön borítja a hegyoldalt a kráter körül.

Felértünk a tetőre. A hegyet bazaltbánya csonkolta.

A szabdalt kráter felett Trianoni kereszt magasodik.

1934-ben állították óriás, szomorú mementóként,

hatalmas, fájdalmas felkiáltójelként.

Hallgatagon indulunk lefelé a meredek lépcsőkön.

Minden lépés egy nyilallás a térdemben.

Aztán ennek is vége lesz.

A Sághegy fogadó zárva,

Szomjasan, fáradtam baktatunk tovább.

Nyaralók között visz az út a síkra és

egyenes országutak mentén érünk Celldömölkre.

Már nem érzünk fáradtságot.

A nyugati nap megvilágítja a kegytemplomot,

előtte tündöklik a tér, a bronz Mária szobor.

Kimondhatatlan öröm árad szét a lelkünkben.

A Bencés kolostorból lett zarándokszálló mélysárga épületében is

bőven árad az esti nap fénye az öreg folyosókon.

Beszűrődik a templomba is az esti misén.

A plébános atya örömmel fogad.

Cursillós találkozóra invitál.

Bensőséges, szeretetteljes beszélgetést zár az imaóra.

Pirosra égett arcunk derűje belülről sugárzik.