6. nap. 2013. május 24. Krumbach - Léka (Lockenhaus)
- Részletek
- 2014. március 13.
Távolban várkastély áll öreg magabiztossággal a hegyoldalon.
Falai világítanak a reggeli fényben.
Körötte párát lehelnek a haragoszöld erdők.
Párás erdőben visz az út. Hamar a „Csend helyére" ér a vándor.
Öreg faasztal mellett padok várják rég a megpihenni vágyókat.
A patakban kevés víz csordogál, csak az erdő neszei hallatszanak.
A sárga jelzőtábla Máriazell felé mutat.
Árral szemben úszom vajon?
Csíksomlyó messze, nem érezni a vonzását.
Jó úton vagyok vajon? - ötlik fel a kérdés.
S akkor egy finom üzenet érkezik.
Kinyílik az erdő, lankák domborulnak a ligetes tájon.
Angyali fény árad a boglárkavirágtól sárgálló reggeli réten.
Világosság támad bennem is, nyugodt béke árad a lelkemben.
Örökkévaló zarándokpillanat – a másik élet előképe.
Jólesőn bandulok, lassan, magamba szívom a jelent.
A bogarak zümmögésének finom hangjait elnyomja
a közeli tanyáról induló autó motorzúgása.
A gazdasszony iskolába indul a gyerekekkel.
Mögöttük marad az udvar vidám összevisszasága.
A gyalogösvény a patakparton halad tovább.
Csillámló barna köveket görget a sebes víz.
Völgyhajlatból tetőre visz a meredek út öreg tölgyesben.
Kápolnák, Képoszlopok, Keresztek kisérnek.
Jól vezetnek a túristajelek.
A tetőn feltárul az alpokalji domvidék távlata.
Messze fut a tekintet, szépség, rendezettség, biztonság vesz körül.
A becsben tartott táj gondozottsága nyugalmat áraszt.
Aszfaltutakon lépdelek, egy elágazásnál útbaigzítást kapok.
Közeli és távoli tanyák maradnak el mellőlem.
Ereszkedni kezd az út.
A szurdokban feltűnik Kirchschlag vára.
Szikár bástyái védték egykoron a templomos helyet.
A régi kolostor körüli erőirtást jelzi a település neve.
Az út kanyarulatában feltárul a városka.
Fehér templomtornya körül gyülekeznek az öreg házak.
A domboldalban jóllakott tehenek terpeszkednek.
A város csendes délidőben.
A templomkertben fényes levelek tündöklenek a fényben.
Karcsú támfalak támasztják a falakat.
A templomban a sekrestyés rendezgeti a virágokat.
Gyönyörű a nyúlánk gót építmény.
Ablakain a kőcsipkék virágai
harmóniába olvadnak a boltívek légies vonalaival.
Jó megpihenni, erőt gyűjteni a délutánhoz.
A hegyoldalban vezető utat választom.
Már az elején ellentmondásosak a jelek, majd elfogynak.
Az Eszterházy erdőkben a táblák kedvesen köszöntik a látogatót,
de útmutatást nem adnak az irányokról.
Oldalvölgyekben, kanyargós aszfaltutakon baktatok
elszántan, de növekvő bizonytalansággal.
Irtások, farakások mellett szaporázom lépteim, de elvész a turistajel.
Egy szélesebb út lekacskaringózik a főútra.
Építőanyag hegyek látszanak a távolban.
Kamionok porfelhőbe burkolódzva kerülgetik.
Sarat hordanak a főútra.
A szél fújja nagy felhőket kavarva.
Zajban, porban fuldokolva érem el Pilgersdorfot.
Távolról sincs semmi köze a zarándokvilághoz.
A modern templom ridegen terpeszkedik a domboldalon.
Nem meglepő, hogy zárva van.
Előtte az üres parkban megpihenek.
Kapok egy osztrák turistatérképet.
Fellélegezve visszakapaszkodom a domboldalra.
Meglelem a Mária út jelzését.
De az útépítés és a térkép pontatlansága ismét eltérít.
Elfogynak a jelzések, forgalmas aszfaltútra érek megint.
Megadón bandukolok a padkán.
Megjelenik a férjem, ki autóval kísér.
Csodálkozik. Nem ott kellene lennem.
Visszavisz a Mária Útra és újból elindulok,
de csakhamar elfogy az út megint.
Árkon bokron át gázolok,
az égtájak adják az egyetlen támpontot.
Kelletlen visszatérek az aszfaltútra.
Fáradt fásultan érkezem Lékára.
A templom melletti óriás kolostor zárva.
Ablakai sötéten merednek a térre.
csepereg a szürke eső, életnek semmi jele.
A téren álló szállodában akad szoba.
Söntéséből felszivárog a füst a szobákba.
Kényszeredett mosollyal esszük a pizzát az étteremben.
De felvidít a leányom, ki megérkezik, mire leszáll az est.
