TÁJMŰHELY

A táj szakralitásának megélése

Valami távoli, homályos időbe vesző régmúlt részeinek tekintjük. De ahogy eljutottunk a jólét igénye felől a jól-létre törekvés felé, már kinyílt egy kiskapu a szellemi, spirituális dimenziók felé. Az emberek elindulnak – még ha kevesen is – a plázákból a kerékpárutakra, gyalogösvényekre, a dübörgő nyaralóhelyektől a zarándokutakra. Kiszállunk a motorizált közlekedési eszközökből és akkor, ott történik valami.Megérkezünk egy másik létformába, egy lassúbb, a szemlélődésre, a világ, a táj részleteit és lényegét észrevevő, elmélyedésre alkalmat és lehetőséget adó állapotba. Észrevesszük a finomságokat, a múlt lenyomatát, a jelen látleletét. Megpillantjuk a fény játékát a víz szelíden fodrozódó felszínén. Megtapasztaljuk a születést és a halált a zsenge bimbókon és a száradó lombokon. Elmélázunk a fecskék cikázó röptén, s ijedten nézzük a hangyavár nyüzsgését. Feltekintünk középkori várak omló falaira a hegyormokon. Elolvassuk elődeink üzenetét a szántást vigyázó kőkereszten. Nekidöntjük izzadt hátunkat a templomok hűvös falának. Megállunk Krisztus szenvedő alakja előtt a Kálváriákon. Belebódul a lelkünk a harangok zúgásába. Hangok, illatok, távlatok dimenziói által visszahelyeződünk a Mindenségbe. Mélységet kap az idő és magasságot a tér. Megnemesül a lét, megtapasztaljuk táj szentségét, és megszentelődünk magunk is.