- Részletek
- 2013. január 13.
A Fertő parti találkozó beszámolóját, valamint a hozzá kapcsolódó zarándoklaton készült fotók slideshow bemutatóját tekinthetik meg itt látogatóink.
|
Fertő parti évindító zarándoktalálkozó
A Fertő-parti zarándokcsoportok 2013. év eleji találkozójára került sor január 10-én a Fertő-táj Világörökség Egyesület és a Scardobona Consulting Kft. szervezésében. Reisner Ferenc atya Fertőhomokon mutatott be szentmisét a zarándokoknak és Hegykőn fáklyák fényénél megáldotta a Tornácos Panzió udvarán felállított Mária Kaput, majd a megjelentek Agapén vettek részt a Tornácos ház vendégeiként. |
A Fertő-parti zarándokcsoportok 2013. év eleji találkozójára került sor január 10-én Hegykőn és Fertőhomokon a Fertő-táj Világörökség Egyesület és a Scardobona Consulting Kft. szervezésében. Az ország nyugati határszélén két éve kezdődött osztrák-magyar zarándokutakat összehangoló és kiépítő projekt, amelynek keretében a koordinátorok több program keretében szólították meg a helyi zarándokközösségeket. Itt a Fertő-tájon egyedülállóan nagy számban léteznek zarándokközösségek, akik a hagyományos, Máriacellbe vezető éves zarándoklatokon túl, helyi búcsújárásokat is szerveznek. Ezek a „kis búcsújárások" hozzájárulnak a térség zarándokhagyományainak felélesztéséhez és a Fertő-menti zarándokrégió kialakulásához. A közösségek tagjai aktívan közreműködtek a helyi Mária út (M05) kiépítésében és a jelzések festésében. Ez az útszakasz egy elágazással az országhatár három pontját köti össze, Fertőújlaktól Sarród, Fertőszéplak, Hegykő, Fertőhomok, Hidegség , Nagycenk, Kópháza, Balf, Sopron, Harka érintésével a Soproni hegységben található Urak asztaláig, illetve Ágfalván át Baumgarten (Sopronkertes) felé.
Mind többen kapcsolódtak a szervezett programokhoz is. 2012-ben három rendezvény keretében találkoztak a helyi zarándokközösségek tagjai, a Mária Út Egyesület képviselői és az Ausztriából érkezett vendégek. Elsőként április 3-án zajlott a nagyheti zarándoklat, közel 100 fő részvételével a Kópházi kegytemplomtól az Urak asztaláig, ahol Pál László a Kismartoni Püspökség vikáriusa és Dr. Reisner Ferenc hegykői plébános celebráltak szentmisét. Október 4-én szakaszavató zarándoklat zajlott Sopron belvárosától a felújított és nemrégiben átadott, látogatóközponttal kibővült Bencés - Kecske templomtól, a szintén felújított Bánfalvi Pálos – Karmelita kolostor érintésével Baumgartenbe. Az itt álló gótikus templomban kétnyelvű szentmisét ünnepeltek a zarándokok, majd a fáklyákkal megvilágított templomkertben szeretetvendégség várta a résztvevőket (slideshow link). November 21-én Mária Út szakaszfelelős képzés szerveződött Fertőszéplakon, ahol Mária út Egyesület képviselői tartottak előadásokat, majd csoportos beszélgetéseken vitattak meg egy-egy témát a résztvevők. A nap végén a Fertő-menti Mária Út egy-egy szakaszának jövőbeli gondozását vállaló felelősök önkéntes jelentkezése történt. A szakaszfelelősök megbízólevelet kaptak.
Az igazi testvéri, baráti közösségé formálódott zarándokcsoportok mind nagyobb számban vesznek részt a rendezvényeken. Az évindító találkozón Hegykőről mintegy 60-an vonultunk át Fertőhomokra, ahol a Szent Anna templomban Reisner Ferenc és Szuchentrunk József mutattak be szentmisét. Majd a csoport fáklyákkal visszatért Hegykőre, ahol Ferenc atya megáldotta a Tornácos Panzió előtt 2012 őszén felállított Mária kaput. Végül farsangi fánkkal és forralt borral koronázott Agapé várta a résztvevőket a Tornácos étterem téli kertjében.
Vissi András, a Scardobona Kft. vezetője zárszavában elmondta, hogy a Fertő-pari Mária Út Ajándék az itt élőknek és a helyiek feladata, hogy használják és ápolják az utat és szeretettel fogadják a hozzájuk érkező zarándokokat. Felvázolta az elmúlt történéseket és a jövőre vonatkozó terveket. A tavalyi visszajelzések és tapasztalatok alapján március 26-án, nagyhét keddjén ismét megszervezik a nagyheti zarándoklatot. 2013-ban Sarródról Kópházára a kegytemplomhoz vinne az út, s a zarándokokat elkíséri majd a gradistyei horvát testvérek Madonnája is! A lehetőségek, feladatok között említette a Fertő-táj (Duna völgye) „zarándok régióvá fejlesztését", a szakrális – ökoturisztikai kínálat bővítését. Ehhez további fejlesztési forrásokra, kisléptékű infrastrukturális fejlesztésekre van szükség. Ezek sorában a zarándokszállások létesítésére (pl. a használaton kívüli plébánia és önkormányzati épületekben), kiegészítő irányító, tájékoztató rendszer, pihenők kialakítására, szakrális kisemlékek (keresztek – szobrok) felújítására van szükség. Emellett a szellemi és turisztikai háttér erősítéséről sem feledkezhetünk meg, így a zarándokvezető képzésről, a minősített zarándok vendéglátás (szállás és étkezés) meghonosításáról, a turisztikai és marketing csomagok kialakításáról.
Dr. Konkoly-Gyuró Éva