TÁJMŰHELY

46. nap II.24. augusztus 29. Borszék – Orotva – Gyergyószárhegy

 

borszek_orotva_kozott_img_0455_resize
borszek_orotva_kozott_img_0456_resize
borszek_orotva_kozott_img_0457_resize
borszek_orotva_kozott_img_0459_resize
orotva_img_0461_resize
orotva_img_0464_resize
orotva_img_0471_resize
orotva_utan_img_0478_resize
gyergyoditro_img_0485_resize
gyergyoszarhegy_img_0495_resize
gyergyoszarhegy_img_0496_resize
gyergyoszarhegy_img_0498_resize
gyergyoszarhegy_img_0503_resize
orotva_photo bk 2556-08-29 13 47 41

A faluszélen már esik, ponchóba burkolódzom,

és nekivágok a rengetegnek a sáros erdei úton.

Óriás fenyők között cuppogva kapaszkodom felfelé.

Az elágazásoknál érzésre választok irányt.

A turistajelzésekről nem tudom hova vezetnek.

Egy elágazás után fűrésztelepre bukkanok.

Süpped a sár az úton, s nem volna jó kerülőt tenni,

így megkérdem, hogy vajon jófelé megyek-e.

Döbbenten néznek rám a marcona famunkások,

s visszairányítanak az elágazáshoz, mondván arra jobb az út.

Valóban, ott kőszórás keményíti a földutat.

Erdészek zöld terepjárója is megjelenik.

Csodálkozva nézik a piros esőkabátos alakot, de nem állnak meg.

Bíztató, hogy olykor látni embereket a hegyen.

Csak egészen halovány szorongás bujkál bennem.

Inkább csak attól tartok nagy kerülőt teszek, ha rossz nyomot választok.

De a fenyves gyönyörűsége, a gyantaillat elnyomja az aggódást.

Biztonság sugárzik a helyből. Nem érzem, hogy baj érhet.

Gerincre érek, nyiladékban látszik Borszék.

Jókora utat tettem meg – és mennyi lehet még hátra.

Újabb turistajelek, körutakat jeleznek Borszék felé.

Rajtam nem segít. Égtáj szerint haladok.

Kinyílik az erdő, havasi legelő kúszik a völgy felé.

Pásztorkutyák rohannak felém a szemközti dombról,

én meg hangosan dicsérem okosságukat.

Elcsodálkozhatnak, mert visszafordulnak, nem bántanak.

A völgyben kalyiba mellől megint kutyák kerülnek elő.

A karám széléig rohannak mérgesen.

Nyomukban öreg pásztor vánszorog elő, rámmered,

de nem szól ő sem. A kutyák elhallgatnak.

Én továbbmegyek, s a völgy patakmederhez ér.

Zubogó vizét hosszan kíséri az út.

Eláll az eső, friss szellő fújja a vízcseppeket a fákról.

 

Kis házak tűnnek elő az út mentén.

Orotva szélére értem, sóhajtok megkönnyebbülten.

Szürke fakerítés kapuja nyílik egyszerre.

Vidám tekintetű ember köszönt kérdőn.

Gyergyószárhegy plébánosa áll előttem.

Kérdi medvével nem találkoztam-e.

Hiszek abban, hogy Isten vigyáz a zarándokra – válaszolom.

A plébános elcsodálkozik – érzem veszélyben voltam.

De hisz a magányos zarándokra mindig sok csoda vár!

 

Orotván a kocsmárosné melegszendvicset készít.

Szárad kicsit a ruhám és továbbindulok biciklivel.

A nap is előbukkan a sötétkék fellegek alól.

A Gyergyói medence széle varázslatosan bontakozik ki

a mezőkön rebbenő fény- árnyék kaleidoszkópban.

Szántóteraszok csíkjai, magányos fenyők szitáló lombja

és gubbasztó kicsiny házak meseképe tárul fel.

Gyergyóditró neogót templomában boldogan fohászkodom

a kék-piros üvegmozaikon átsütő délutáni napfényben.

Az esti mise kezdetére érek Gyergyószárhegy kolostorához.

Nem adnak szállást. Idegent nem fogadnak, tudatja férjem.

De hisz nem vagyok idegen, gondolom - egy éve sincs,

hogy itt jártam Csaba testvérrel, együtt ebédeltünk a miséző atyával.

Pecsétet kérek a zarándokútlevelembe és megkérdem a szállást.

Új házfőnök regnál a szép kolostorban - ridegen elutasít.

Fiatal szerzetes. Rossz lehet neki ferencesként, kemény szívvel.

Félelem munkál benne, nem a befogadó szeretet és irgalom.

A ferences kolostorban élesebb a fénytörés, ha elutasítják a zarándokot.

Ahol tisztább az üveg, ott jobban látszik a folt.

 

A faluban sok a szálláshely, kedvesen fogadnak egy panzióban.

Az utolsó este az érkezés előtt. Jobb lett volna a kolostorban.

Sokáig nem jön álom a szememre, kattog, szuszog a fűtőtest, forrósodik.

Egyedül vagyunk a házban, elgondolom, hogy felrobbanhat a kazán.

A folyosón találok egy szabályozógombot, szerencsére leszerelhető.

Letekerem a fűtést. Nehéz gondolatok nyomasztanak. Hajnalfelé alszom el.