TÁJMŰHELY

40.nap II.18. augusztus 24. Kaplony - Szilágysomlyó

kaplony_img_3426_resize
nagykaroly_img_3437_resize
nagykaroly_img_3439_resize
nagykaroly_tasnad_kozott_img_3469_resize
nagykaroly_tasnad_kozott_img_3483
nagykaroly_tasnad_kozott_img_3489_resize
tasnad_img_3501_resize
csaholytol_kemerig_img_3515_resize
csaholytol_kemerig_img_3519_resize
csaholytol_kemerig_img_3525_resize
csaholytol_kemerig_img_3539_resize
csaholytol_kemerig_img_3546_resize
csaholytol_kemerig_img_3556_resize
csaholytol_kemerig_img_3560_resize
csaholytol_kemerig_img_3562_resize
csaholytol_kemerig_img_3568_resize
csaholytol_kemerig_img_3572_resize
csaholytol_kemerig_img_3583_resize
csaholytol_kemerig_img_3590_resize
csaholytol_kemerig_img_3596_resize
karasztelek_img_3598_resize
karasztelek_img_3603_resize
karasztelek_img_3613_resize
karasztelek_utan_img_3619_resize
szilagysomlyo_img_3621_resize

Nagykárolyban körbejárom a megújuló kastélyt és parkját.

A pompás épület, a kert ősfái régi időket idéznek.

Tasnád felé magyar pusztai táj nyúlik a messzeségbe.

A város előtt hullámosodik a felszín – a Kárpátok lábának

első fodrozódásain még szelídek az emelkedők.

Kedves a város, megmaradt a régi főutca, aljában katolikus,

tetejében református templom őrködik a polgárházak felett.

Nehezen találom a városból kivezető utat, a Csáholyok felé tartok.

 

Az aszfaltút dombsorral párhuzamosan vezet lágy lankákon.

Archaikus a táj, szántók csíkjai kapaszkodnak a tetőre

közöttük csenderesek és gyümölcsfák sorakoznak borzasan.

A járdákat virágok kísérik, öreg házak kertjében vetemények,

ólak, kerekeskutak és izgatottan csaholó kutyák.

Takaros, felújított templomok, Mária kápolna és

az utak mentében megannyi kőkereszt, feszület tudatja

mi mélyen és megfellebbezhetetlenül él a hit a nép szívében.

Magyarcsáholyban palacsintát kínál egy kedves asszony,

s szívem telve örömmel, de csakhamar elfogy az aszfaltút.

Kisfiú mutatja merre induljak tovább Kémer felé.

 

Erdőbe vezet a mezei út, majd gyönyörű gerincre érek.

A legelőn haloványan látszik csak a szekérút nyoma,

de a ligetes táj álomszép, így nem bánok semmit.

Még a közelben ugató pásztorkutyáktól sem tartok.

Látom Kémért és toronyiránt megyek a száraz fűben.

Völgyhajlat felé tartok, de ott csenderesbe vész az út.

Meredek oldalon tövises bokrok között verekedem át magam.

Árkon-bokron át eljutok végül az aszfaltra.

 

Kémérben megpihenek a református templomban.

Szépek a fehér falak, a piros hímzéses szőttesek.

Feltöltekezem a hűs falak között a párnás padokon.

Nagy ajándék Erdélyben, hogy nyitva vannak a templomok.

Kárásztelek felé indulok – vissza kell mennem egy darabon.

Ereszkedni kezd a délutáni nap, kifulladok a hosszú emelkedőn,

de a dombtetőről feltáruló tágas völgy kápráztatón szép.

A nadrágszíjparcellák tündöklő sárga csíkjai

lágy íveket húznak a domboldalakon kicsiny tó felett.

A templomban misére gyűlik a falu népe.

A kora estében folytatom utam a főútig.

Onnan közel van már Szilágysomlyó.

 

Kedves házaspárnál kapunk szállást. Várják a zarándokokat.

Terülj-terülj asztalkával és szerető szívvel fogadnak.

Könnyezve hallgatom tanúságtételüket az fohászok erejéről,

a Mária Radnai Szűzanya segítségéről gyermekük örökbefogadásában.

Nemrégen zarándokszállás építésébe fogtak, de kevés a vendég.

Kételkedtek, imádkoztak egy jelért, amikor megérkeztünk.

Először érzem az utam során, hogy valóban örömet okoz a jövetelünk.

Megerősítésül szolgál. Erdélyben küldetés az ottlétünk.

Főként ott, hol szórványban él már csak a magyarság.

Csodálom emberségüket, kitartásukat, szilárdságukat.

Sokat tanulhatunk tőlük. Lehet talpon maradni szélben, viharban,

lehet állni a sarat, őrizni az ősök örökségét, a földet, a tájat.