TÁJMŰHELY

39.nap II.17. augusztus 23. Máriapócs - Kaplony

mariapocs_img_3227_resize
nyirbator_img_3247_resize
nyirbator_img_3256_resize
nyirbator_img_3265_resize
nyirbator_img_3274_resize
nyirbator_img_3282_resize
nyirbator_img_3264_resize
nyirbator_img_3277_resize
nyirbator_img_3278_resize
nyirvasvari_img_3292_resize
batorliget_fele_img_3299_resize
batorliget_fele_img_3302_resize
batorliget_fele_img_3309_resize
batorliget_img_3315_resize
vallaj_img_3329_resize
vallaj_img_3333_resize
vallaj_img_3341_resize
vallaj_img_3346_resize
vallaj_img_3355_resize
csalános_img_3362_resize
csalanos_img_3364_resize
csalános_img_3378_resize
csalanos_img_3380_resize
kaplony_img_3397_resize
kaplony_img_3408_resize
kaplony_img_3412_resize
kaplony_img_3420_resize

Nyírbátorban örvendve sétálok a templomok között a sétányon.

Szellem és lélek szépsége sugárzik a rekonstrukció nyomán.

Lehet hidat építeni katolikus és református Istenháza között,

egyházi és világi lét között a mában a modern téralakítás révén.

Megnemesíthető a hely a történelmet megidéző szobrokkal,

az építészet korokon átívelő, messzenéző szilárdságával,

a kertművészet élő, bontakozó és hervadó növénykompozícióival,

a születés és az elmúlás örök körforgásába vezettetvén.

 

Múlt korok nagyszerű emlékei között visz az Út a Nyírség vidéken.

Vásárhelyi emlékháza virágdíszes téren fogad Nyírpazonyban.

Majd Bátorliget felé kanyarodik a Mária út kerékpáros nyomvonala.

Köröttem végeláthatatlan legelők terpeszkednek a hullámos homokháton.

Az út mentén akácok a lankák mélyedéseiben nyárfák zizegnek.

Az ősi puszták világába érek. Legelő tehéncsorda veri fel port a ritkás gyepen.

Az ősláp az Alföld természeti gyöngyszeme, maradványai az úttól távolabb rejtőznek.

Most csak a faluban a természetvédelmi kiállítás képein nézem meg.

A bemutatóhely őrzője csodálkozva hallgatja elbeszélésem utam céljáról.

A biológusnak különös, hogy nem a láp az uticél, de örül a látogatásnak.

Kevesen járnak erre, zarándokot még nem látott korábban.

Talán valami apró csíra elültetődött a szívében,

és másként néz majd a Mária Utat hirdető táblákra ezután.

Talán összekapcsolja majd a szívében az Eget és a Földet.

 

Továbbindulok. Békés mellékutakon suhan a táj mellettem.

Túljutok a főút menti szakaszon is kamionok mellett Vállajig.

Szép rendezett a falu, az egykori marhahajtó út helyén gondozott park.

Végében vörös téglákkal díszített templom. Nemrég újították fel.

A gondnoknő hamar előkerül. Örömmel vezet körbe a hűs templomtérben.

Ráérősen meséli falu történetét. A Rákócziak elkobzott birtoka

a Károlyi grófoké lett, ők telepítették ide a német lakosságot 250 év előtt.

A szomszédból gyermekek éneke hallik, nyári tábor telik a paplakban.

Tegnap Bátorligetre gyalogoltak, s komoly tapasztalatokat szereztek.

Meghívnak beszéljek az utamról. A békebeli épületben süteménnyel kínálnak.

Sokan a plébános atya gitárzenéjét hallgatják terebélyes fa lombja alatt a kertben.

Hozzájuk vezetnek. Komoly tekintettel hallgatják az elbeszélésem.

Megajándékoznak énekükkel, széppé teszik a búcsút Magyarországtól.

A plébános atya áldásával lépek Partium földjére.

 

A határ túloldalán archaikusabb a táj, a házak a fasorok egyöntetűbbek.

A mezei utakat lovaskocsival járják, mentükben sok a kőkereszt.

Mindegyiknél elmondok egy imát az erdélyi magyarság megmaradásáért.

A román falvakban is sok kereszt áll. Itt az együttélés békéjéért fohászkodom.

Megszentelik az utat a tájat a feszületek, a Mária szobrok, mély néphit tanúi.

A falvakban élet van. Az idősek még kinn ülnek a házaik előtt a kispadon.

Lovaskocsikon nógatják gazdáik a lassan poroszkáló állatokat.

Fiatalok sétálnak, gyermekek szaladgálnak a házak között.

Az udvarokban csirkék kapirgálnak, teheneket fejnek az istállókban.

 

Késő délután érek Kaplonyba, erős még a nap fénye, de heve már enyhült.

Virágos, gondozott téren áll a neoreneszánsz templom és kolostor.

A ferences szerzetesek kedvesen fogadnak, szép szállásra vezetnek.

Hamarosan szentmise kezdődik, összegyűlnek az idős magyarok a faluból.

Sokszor jártam Erdély földjén, de mindig torokszorító ott a magyar mise.

A szerzetesek busongás nélkül élik mindennapjaikat az ódon falak között.

Lelkükből derű árad. Istennek adták életüket, szolgálnak, őrzik a magyarságot.

Innen az erejük. Vidám vacsorát költünk el velük az ódon ebédlőben.

A hosszú nap utolsó kis csodája a Károlyiak kriptája az altemplomban.

Meghatottan hallgatjuk az idős szerzetes elbeszélését a grófokról,

a szatmári békéről, a szarkofágok csodálatos megmeneküléséről.